Hihetetlen hogy szalad az idő, hétvégén már június van, ez fantasztikus, jövő hónapban már július és megyünk vásárolni a mi kis drágánknak. Augusztusra már mindent szeretnék rendbe tenni, kimosni, kivasalni, összeállítani a kiságyát mindent, mert augusztus végén 36 hetes lesz, és bármikor kibújhat :))))
Mai fotó a 24. hetes pocak fotó, kinőttük ezt a csíkos felsőt :))) Kint a hasam belőle :)))))
2014. május 30., péntek
2014. május 25., vasárnap
2014. május 24.
Elmentünk vásárolni esküvőre ruhát , mert 21-én ha a jó isten is úgy akarja, megyünk unokatesóm lagzijába:))))
A súlyom még mindig tartom, pedig sokat eszek. Mindent Csabika behabzsol :)))))

2014. május 21., szerda
2014. május 21.
Sziasztok!
Minden a legnagyobb rendben van. Csabika egyre erőteljesebben közli hogy itt van a pocakomba :))) Imádjuk!
Ma felhívtam a doktor urat, szerencsére sem gomba, sem fertőzés, sem streptococcus nem tenyészett ki, így azt mondta ismét fellélegzünk :)))
2 hét múlva cukorterhelés, na attól még tartok kicsit, nem tudom, hogy a megemelt merckformin óta hogy alakul a cukrom, mert 4 hónapja szedem, és most lenne pont kontroll, de akkor most már megvárjuk a 2 hetet, ne terheljenek duplán. Mondjuk lelőni csak nem fognak :)))) Én mindent betartok, kivéve torna, mert azt ugye nekem nem ajánlják most, súlyom 1 kg-val se változott, még mindig 68,8 kg és 70 kg-val kezdtem. Pocakom nő :)
Egy új kisruha szerzemény nővéremtől kaptuk ma vette :))))

2014. május 16., péntek
2014. május 9., péntek
Felicitas csomag
Beváltottam a kupont a bababoltban, amit a védőnőtől kaptam.
Nagyon sok jó dolog volt benne : pelenka, popsikrém, mellbimbó védő krém, babának tea hasfájás ellen, rengeteg magazin, szórólap, és volt benne egy cumi, sünike van rajta, apának nagyon tetszik :)))))

2014. május 9
Sziasztok!
Tegnap megjártuk a doktorbácsit, szerencsére Csabikával és velem is minden rendben :))))
Megint megnézte a méhszájamat, hála ég teljesen zárt, aztán vett le megint tenyésztést, nehogy baj legyen :)))Csabika ki volt terülve mint egy freskó, lábai égnek álltak, feje lent, imádjuk :))))) Méretei korának megfelelő.
Kaptam beutalót cukor terhelésre 3 hét múlva, azután kell visszamenni hozzá az eredménnyel, hacsak nem tenyészik ki valami, mert akkor előbb.
Képet sajna nem kaptam, de láttam és hallottuk a picike szívverését.
Így néztem ki orvoshoz menet
Végül Csabikának is megvettem az első ruhácskáját :))

![]() |
Csabika első ruhája |
2014. május 3., szombat
2014. május 3.
Csabika ma 20 hetes :)))))
Pici vagyok még,de a nagy világban sokan várnak Rám.Anya pocakjában a legjobb,óv és véd a rossztól,szeretnek és Apával együtt simogatnak.Örülnek nekem,szívem dobogása könnyet csal a szemükbe.Az idő múlik s én egyre nagyobb vagyok,nem kell soká várnotok,nem sokára ölelő karotokba zárhattok!

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)